A LEBEGŐ PELLETEK HASZNÁLATA

A LEBEGŐ PELLETEK HASZNÁLATA

A modern pontyhorgászat és a method horgászat elterjedésével egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a lebegő csalik, köztük természetesen a lebegő pelletek. Számos előnyük ismert, mely a segítségünkre van abban, hogy a lehető legtöbbször és a lehető leghamarabb eljussunk a kapásig. A sikeres horgászat titka szinte mindig a megfelelő etetés. Ezt létre hozhatjuk akár az etető vagy method kosarunkkal, vagy csúzlival esetleg etetőrakétával.

A lényeg, hogy odacsaljuk a halakat a horgászhelyünkre. Miután ott vannak, újabb kihívás elé nézünk. Fel kell velük vetetni a horgunkat, azaz a horgos csalinkat. Ezért is fontos, hogy a csali, amivel horgászunk kívánatosabb legyen, mint az etetés többi része.

Kívánatosabb! Nem véletlenül használtam ezt a kifejezést. Nem azt jelenti minden esetben, hogy feltűnőbb! Persze azt is, hisz ezek a fluo feltűnő színek gyakran felkeltik a halak érdeklődését. De van olyan helyzet, amikor pont a többi közé kell rejteni, és csak éppen kiemelkedve csábítja a pontyóriást a csalink. Persze az is előfordulhat, hogy nem is szabad kiemelnünk, mert már az is feltűnő a halnak. Ezért kapnak egyre nagyobb szerepet a kiegyensúlyozott más néven wafters csalik. De az már egy másik történet, ebben az írásban kifejezetten a lebegő pelletekkel foglalkozunk.

MIÉRT PONT A PELLETEK?

Higgyétek el, gyakran a forma is számít. Többször megfigyeltem már, hogy a tökéletes kerek formára nem volt kapásom, pedig a halak jelenléte az etetésemen egyértelmű volt. Más formára váltottam. Nevezzük pelletnek, hisz ez az írás erről szól, és talán ezzel a névvel a legegyszerűbb összefoglalni ezeket a nem gömb formájú lebegő csalikat. Szóval lebegő pelletre váltottam, és láss csodát, a csapot kinyitották, kapás kapást követett.
Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy a halak valóban ismerték a gömb formájú csalit, és ezért kerülték azt. Vagy csak a felhajtó ereje volt más a pop-up pelletnek? Vagy a számomra azonosnak tűnő szín még sem volt a vízben azonos? Higgyétek el, pontosan nem tudom. De jó peca volt, és ez az, ami a vízpartra hív minden egyes alkalommal.

LEBEGŐ PELLETEK HASZNÁLATA

A lebegő pelletek használata azaz a pelletek csalizása ezer féle változatban történhet. Néhány alap változatot mutatnék be nektek, aztán úgy variáljátok, ahogy nektek szimpatikus.

A legegyszerűbb mód, a szilikon csali rögzítővel történő felkínálás. Azt nem mondom, hogy modern, talán még azt sem, hogy „horgászias”, de hogy végtelen egyszerű, az biztos.

A szilikon rögzítő lehet egyenes szál vagy karika is. A mai napig sok ilyen csalirögzítőt értékesítünk, minden bizonnyal eredményesen is használják a horgászok.

Általam sokkal jobban kedvelt felkínálási mód, a csalizószál segítségével történik.

Két kedvencemet mutatom, az érthetőség kedvéért fénykép is készült a végeredményről.

csalizás - horog1
csalizószál és szilikongyűrű együttes  alkalmazása: nagyon biztosan tartja a csalit akkor is, ha oldódó pellettel csalizunk.

pellet - horog2
a csalit itt egy egyszerű, kis mérető stopperrel rögzítjük

A csalizószál legfontosabb előnye szerintem, hogy tökéletesen tudjuk pozícionálni a csalinkat a horoghoz képest.

Az előkénket úgy tudjuk készre kötni, hogy figyelembe vesszük a lebegő pelletünk méretét, és a használandó horgunk méretét is. Így a számunkra legoptimálisabb helyzetben tudjuk felkínálni a csalinkat.

Ha a csalinkat nem szilikon karikával rögzítjük, hanem fűzzük, az optimális távolságnál vegyük figyelembe, hogy a csalizószálunkon lesz a csali. Így a csali méretével azonos hosszal érdemes megnövelnünk a csalizószálunk hosszát.

A modern kor egyre több kis hasznos kütyüt hozott el nekünk a horgászatban. Ezek közt találunk olyat is, melyek segítségünkre lettek a lebegő pelletek használatában.

A legötletesebb eszköz, a csalitüske. Ez miért nem nekem jutott eszembe? Ne válaszoljatok, sajnos tudom a választ, tisztában vagyok a korlátaimmal.

A tüske sikere és praktikuma az egyszerűségében rejlik. A csalizószál végére fixen rögzítjük a csalitüskét. Nincs más teendőnk, mint felszúrni rá a lebegő pelletünket.

pellet - csalizás - horog3
a csalitüske segítségével extra kis méretű csalik is végtelen egyszerűen felkínálhatóak, de
a nagyobb csalikat is biztosan tartja

Természetesen a csalik méretéhez igazítanunk kell a csalitüske hosszát. A nagyobb átmérőjű csalikhoz válasszunk hosszabb csalitüskét.


A piacon egyre újabb ötletes aprócikkek jelennek meg, melyek nemcsak segítségünkre vannak a csalizásban, de le is egyszerűsítik a műveletet. Használjuk ezeket bátran, hisz a mi életünket teszik könnyebbé. Persze, ha lehet, ne felejtsük el az alapokat.

Forrás: Halcatraz